Vestibulum

*Lemondó sóhajjal figyeli a szerelmes csókot. Elengedte az ő odaadó, szerető társát, mert társ volt Lace. Társ mindenben, amiben csak Darla engedte, s aki bűnei felett évszázadokig hunyt szemet a szeretet ködös fátyla miatt. Egy pillanatra felötlik benne az önkényes uralom szikrája, amiről bizton tudja, nem teheti. Ennek ellenére arca megfeszül, tekintetét elfordítja.*
- Gyönyörű? Valóban szép, de szinte még gyerek. Egy örökké valóságig. Gondolkozz Lance, te meg fogsz halni, ő már halott... Mindazonáltal kívánok sok boldogságot. A háború ellenére kedves kis pár vagytok. *Ironizál jeges pillantását végigfutattva rajtuk.*

*Végtelen gyengédséggel lehel csókot Nodissa ajkaira, s hosszú érzéki keringőjük után, mély sóhajjal húzódik el mielőtt végképp elveszítené hidegvérét.
Darla szavai felszinesen simogatják, a mögötte játszadozó féltékenység mégis megmelengeti lelkét. Egész lényében szereti ezt a nőt. Ezt a büszke, halhatatlan csodát, mellyet az emberek adtak éltükkel az örökkévalóságnak.*
-Nincs igazad úrnőm. Hisz ismersz, a halál csupán a kezdet... *Mosolyog hálával telt szemekkel, az életért.* -Mindazonáltal, te is képtelen vagy meghalni. És ez így van jól Darla... *Személyes tónusúra veszi a végét, s bár tudja, sosem fogja teljesen elfelejteni, azzal is tisztában van, hogy senki nem tört át Nodissán kívül érzelmei pajzsa mögé. Darlat önmaga engedte be, a lány viszont úgy csente magát Lace szívébe, hogy fel sem foghatta a csodát, csak elfúló szerelme adot hangot csókjaikban, egyesülésükben. Vége van. Ha most nyíltan ismeri el a szerelmet, a büszke főnixet sosem látja viszont, de nem engedi el a lányt. Nem teheti...*
-Szeretem... *Suttogja, félszeg szavai mégis tisztán kivehetőek.*

*A benne lakozó büszke tigris, a fenevad, morranva feszül neki a test börtönének de hiába az nem enged. Fojtó pórázon tartja fogva az állatot, nehogy kitörjön belőle a keserű szavak hallatán. Ha van egy cseppnyi boldogság azt valaki, mindig összetöri… olyan ez mintha újabb és újabb hógömbök zuhannának a földre és esnének atomjaira mindegy egyes alkalommal ahányszor egy kis reménysugár, túléli a halál völgyét, lelkébe költözik.
Most azonban inkább a csendet, a hallgatást választja társául.
Egészen még meg nem hallja Lance szavait… szíve hangosan dobban fel mintha ki akarna szakadni a bordák alkotta kalicka fogságából.*
- Én is szeretlek…
*Suttogja halkan, mit sem törődve most azzal hogy Darla lecsaphat rá…*

*Nem bírja tovább, nevetnie kell nyilvánvaló vereségén. Lassan, kimérten sétál eléjük, egészen közelről végigmérve a nyertes felet, végül egy spontán mozdulattal átkarolja Lanc nyakát és gyengéd csókot lehel ajkaira.*
-Itt az ideje, hogy menjek, Nimphadirah többé már nem jelenti az otthont számomra.
-Nagyon vigyázz rá. *Biccent fejével Nodissa felé, s egy utolsó ölelés után kibontakozik az érzelemnyilvánításból, arcán ismét a jólismert fensőbbség dereng.*
- Legyetek boldogok. *Kacagja negédesen, ám őszintén, s hátra sem nézve hagyja hátra őket.*

*Magában Nodissa bocsánatáért eseng, azonban karja szorosan húzza magához Darlát csókját forrón, lüktetőn követelve. Elfolytott vágyak tüzes tánca, szenvedély gyengéd csók, pont, amilyennek lennie kell a búcsúnak. Mert itt a vége, már mindketten érzik.*
~Ég veled én istennőm. Ég veled szerelmem, ég veled anyám.~
*Gondolatai célt érnek, Darla egyszer még visszapillant, szemében valami egészen különös büszkeség csillan. Majd szó nélkül hagyja őket hátra. Lance sokáig nézett még utána. A nő után aki anyjaként nevelte, mentoraként oktatta, aki számára maga volt a megtestesült élet, az elérhetetlen szerelem. De ebben a búcsúban benne volt minden. Darla elfogadta Lance társául Nodissát, ha nem is mondta ki, és ez mindennél többet sugalt a férfi számára.* - Soha többé nem hagyhatsz magamra, az enyém vagy, a mindenem... *Fordult Nodissa felé rezzenetlen arcal, de szemei határtalan érzelmekről tanuskodtak.* -Légy az enyém mindig... Örökké.

*Hátrébb lép… nem azért mert gőgös volna, vagy mert bántaná amit lát. Nem… arról van szó, hogy megadja a búcsú tiszteletét. Mert ez Darlanak is kijár és persze szerelmének is. Tökéletesen tisztában van a múlttal, Lance és Darla múltjával. Ezért nem dolgozik benne féltékenység vagy harag. Sokkalta inkább megértés költözik a finom vonásokhoz.*
- A tied vagyok… s leszek… hallod Lance? Szeretlek…
*Suttogja újra és szavait megpecsételve lehel apró de annál szenvedélyesebb csókot Lance ajkaira és még ő maga is beleborzong abba a mélységes vágyakozásba melybe szíve is beleretten. Nem tudja mit tervez még Lance így karjait a férfi nyaka köré fonva csókolja ajkait néha-néha elszakadva hogy lehelete perzselőn fusson végig a hideg testen.*

*Mint fuldokló kap Nodissa ajkai után, végtelen gyengédséggel csókolva kedvesét. Rideg arcvonásai ha csak egy pillanatra is de teljesen eltünnek, arca finom vonásokkal dereng, szerelmes áhitattal, és mérhetetlen birtoklási vággyal ötvözve. jéghideg ujjait összefonva a nimfáéval szelíd csókot nyom a homlokára.*
-Menjünk haza. *Suttogja.
Minden fájdalom, minden érzelem megtalálta a helyét a szívében, s bár még fájlalóan gondol a búcsú kesernyés ízére, a lángoló szerelmet nem csillapíthatja.*

*A mámorosan édes gyöngéd csókok között hamar elgyengül. Szinte megrészegül ahogy Lance arcát meglátja. Tudja saját lélektükrei, a mogyoróbarna íriszek majdnem hogy félelmet tükröznek mégis olyan odaadást és szerelmet táplálnak amilyet ember nem érezhet. Ujjai összefonódnak a férfi ujjaival.*
- Menjünk…
*Ismétli még mindig halkan… talán csak a törékeny percek miatt suttognak, ki tudja… de jobb így… amint hazaérnek elmerül kedvese ölelő karjaiban hogy így szerelmeskedjenek… hiszen övék most minden.*