Xanthe lakosztálya

*A szokásos szöveg, már meg sem lepődik. Fájdalmasan pillant a férfire, szinte már könyörgőn.*
- Nem azt mondtam, hogy mindenkivel Xanthe.. de aogy akarod, legyen úgy. Gyere...
*Teste még mindig reszket... kézenfogja a férfit, felhúzza a székből és az ágyig vezeti. Ott az ágyra fekszik és húzza magával Xanthet is.*
- Sosem kértem tőled semmit... de most igen. Ne fájjon... Uralj a fájdalom nélkül. Kérlek...
*Nem rest kimondani amit gondol, amire vágyik, amitől fél...és ezt Xanthe is tudja.*

*Nem igazán tetszik neki ez az ötlet, de hát mit tud tenni. Sokat tanult Octobertől, de egy valamit soha nem volt hajlandó elsajátítani. A teljes megadást. Pedig annyiszor mondogatta neki, próbálta rávenni, de nem. Ezen sosem volt hajlandó változtatni*
-Majd meglátjuk. Semmit sem ígérhetek! *mondja monotonon, majd lassan ráhasal fekvőtámaszba Octoberre. Félresimítja haját az arcából, hogy hozzáférkőzhessen ajkához, s mikor megadja a már megérdemelt gyengéd csókot megfeszíti testét, karjain az izmok kiduzzadnak, olyan póz, mint aki várja, hogy valaki hátba támadja. Megszokás. Teste lassan hozzásimul Octoberéhez, gyengéden persze és olyan lassan, hogy csak bírja. Ha gyöngédség kell, akkor megkapja. Csak aztán képes legyen feldolgozni*

- Nem is kérem…
*Jegyzi meg csöndesen. Soha nem tetetne ígéretet a druidával. Azért teljesen még nem ment el az esze. No meg persze nem csak hogy botorság volna de lehetetlen feladat is egyben. Bár egykoron az is lehetetlennek tűnt, hogy Xanthe monogám kapcsolatban éljen valaha is. Elnézi a felette támaszkodó druidát, és rá kell jönnie, hogy ők ketten még soha nem voltak ebben a pozícióban. Mindig a vadabb, szabadabb pózokat kedvelték, ahol Xanthe kénye-kedve szerint uralhatta a hozzá idomuló női testet. A csók finom, gyengéd s habár megfeszülnek az izmok és a test is de a férfi nem durvul be… karjait óvatosan megemelve simít végig Xanthe hátán, annak gerincén hagyva, hogy a mindig felkészült férfi ellazuljon. Ha veszély lesne rá October szavak nélkül is figyelmeztetné egyetlen pillantással. A tempótól görcsbe rándul a gyomra és maga sem tudja miért, talán csak a hirtelen rátörő érzés miatt, felsikolt, és finoman belekap a druida hátába, közben pedig fékevesztetten s mohón csókolja Xanthe ajkait. Ő már mezítelen s csak a férfin van még zavaró tényező, amitől igyekszik megválni.*

*Gerince mentén bizsergés fut végig, különös hatással van rá October gyengéd érintése. Viszonozni szeretné, gyönyört, szépséget okozni a nimfának, de egyszerűen valami megálljt parancsol neki. Senki előtt nem fedheti fel ezt az énjét... soha! Immár alsó karján támaszkodva, behunyt szemmel hajol Octoberre s ajkával gyengéden megérinti a másikét, majd állát, arcát, szemét, homlokát... nem csókol, csupán megbélyegzi vágyának tiszta forrásával. Egyik kezével beletúr a nimfa hajába, míg a másikkal végigsimít testének vonalán, a comb feszülő izmaitól a csípő domborulatán keresztül a feszülő keblekig. Kezdi elengedni magát, de soha nem fogja teljesen átadni magát, mint, ahogy kéne. A már fájdalmasan lassú és érzékeny lökések eddig nem ismert élvezettel ajándékozzák meg, s míg szíve szerint megragadná és magáévá tenné a testet, most inkább úgy dönt, hogy egyesül vele, lesz ami lesz. Évszázadok óta egy különleges vonzalom, vagy inkább érzelem fűzi Octoberhez, s most végre bepótolhatják mindazt, amit akkor elmulasztottak.*

*Porrá őrölt szenvedély kapott lángra oly hevességgel és vággyal melyet még soha nem kapott… nem csak hogy Xanthetól nem de más férfitól sem. Nem, persze hogy nem a gyengéd érintésekre gondol, hisz nem egy férfit ő tanított meg rájuk, hogy a nők sorban esdekeljenek értük, hanem arra az érzelemre, amit Xanthe érintése hordoz végig testén, amely mintha csak félelemtől reszketne nyughatatlan és egyre csak fájón… olyan gyöngéd és érzéki a felette tornyosuló férfi amit soha nem remélt vagy képzelt. Szinte már meggyötri testét ez a fajta láz melybe került. Kezei szorosan fonódnak az izmos karokra és miközben újra és újra csókot lop szerelmétől és csípőjével furcsa táncba, kezd.. óvatos, lassú, érzéki és félénk táncban hogy tudassa Xantheval, hogy mint mindig most is ő uralja a nő törékeny testét, most is ő irányít mindent. A különbség pusztán annyi hogy nem taszítja azt gyarló fájdalomba.*

*Ugyan ki gondolta volna, hogy van nő még a Földön, aki hasonló tettekre készteti, mint ahogy azt most October teszi. Egyszerűen kizár most mindent és mindenkit fejéből, nem kíván senkit sem most elméjében, egyedül Octoert akarja, csak őt és senki mást. Kezeit koszorúként fonja a nimfa feje köré, s közben csókot csen, miközben zihálásuk párával tölti meg a levegőt. Az éves során megedzett, megszépült testek, szinte vibrálnak, ahogy összeérnek, s mikor elválnak, az űr, mely keletkezik, iszonyatos kínnal kényszeríti őket, hogy ismét, egymásba fonódjanak. Ajkát a nimfa nyakára tapasztja, melyet csókokkal bombáz, pedig ajkaival épp, hogy hozzá ér a bőrhöz, mégis oly bizsergető nyomot hagy, hogy aztán újra és újra akarja. Csípőjét egyre erőteljesebben lendíti meg s a lökések is mélyülnek, ám az óvatosság, a lassúság szépsége, továbbra is fennmarad*

*Kéjvágytól zengnek fel nyögései melyek szinte már fájóak a fülnek oly édesek s kívánatosak egyszerre. Nem bírja visszafogni magát, egyszerűen képtelen. Olyan pokolbéli hevességgel éli meg a szeretkezés minden egyes percét hogy az ágy melyben egyesülnek lángba borul… nem valós s égető lángba, hanem akaratán kívüli feketén örvénylő lángokba melyek beborítják a párt… izzadt teste a másikénak tapad olyan erősséggel mintha csak mágnes vonzaná… nem tud s nem is akar elszakadni. Zihálása és elfojthatatlan szinte már nyöszörgése az mi megtöri a csendet. Szinte már October az ki be akar vadulni, ki erőteljesebb lökésekre vár… hiszen a felkorbácsolt vágyakat le kell csitítani… de nem úgy. Hihetetlen extázisba kerül attól amit a férfi művel vele.. nincs visszaút sem pedig megállás. A lángok kialudhatatlanul izzanak még forróbbá téve a testeket és persze a vágyakat.*

*A gyönyör és a szenvedély mely szakadatlan hálóként veszi körbe a párt, egyre szűkebb és szűkebb lesz, mely fullasztóan gyilkol, ám ez a halál, oly elviselhetetlenül gyönyörűséges, hogy kívánják a halált, azt a jóságos teremtményt, mely a végső gyönyört ajándékozza nékik.
A végeláthatatlanul lassú, élvezetes ütemnek lassan bevégeztetik, ahogy a orgazmus kitörni látszik az eddig még csak háborgó vulkánból. Lávaként árad szét testén az élvezet, izmai megfeszülnek, s az izzadságcseppek lassan legördülnek homlokán. Még egyszer megcsókolja, ám most meglepően szenvedélyesen a nimfát, majd legördül róla, s kiterülve, még mindig remegve egy picit, elnyúlik a hatalmas ágyon*

*Szinte már tragikomikus az, az elviselhetetlen szépség mely leláncolja testét és rabságba veti… bilincsei nem engedik, a pokol legégetőbb lángjaiba taszítják és a menny legfényesebb glóriái közé emelik. Elviselhetetlen már minden édes mégis kínnal teli érintés és October hiába tépi-szaggatja az alatta elterülő lepedőt, képtelen megállni sikolyok nélkül. Önnön testét sebzi, karmolja abban a gyötrelmes tehetetlenségben mely alatt Xanthe a legmérgezőbb szenvedéllyel teszi magáévá. Őrült szenvedély a vágy párosa és ő szinte egyszerre jut a mennyek kapujába a férfivel… teste zihálva feszül ívbe már amennyire lehet, hogy aztán visszarogyjon és átadja magát a kellemes bizsergésnek s a testének újabb rándulásainak… és aztán a minden elsöprő csók az mely feloldja a rabláncokat és elereszti a nőt ki zihálva, mellkasának sűrű emelkedésének és szívének vad ritmusa között próbálja lecsillapítani magát.*

*Hirtelen semmi nem jut eszébe. Csupán az üresség és a csönd uralkodik elméjén, még mindig gyászolva azt az örömteli percet, amely alatt megismerte a mennyország tiszta szépségét. Teste azonban még mindig nem regenerálta magát a harc után, melyet önmagával s még inkább Octoberrel vívott meg. Lassan a nimfa felé fordítja tekintetét, de csak mereven néz rá, tekintete megüresedett, semmilyen érzelmet nem lehet róla leolvasni, a pír az egyetlen életjelenség, meg merev tekintetét megeleveníti. Kezét kinyújtja a nimfa felé, hajához nyúl óvatosan és ujjai között gyerekes játékba kezd, pödri, csavarja.*

*Oh nem, ezt nem akarta, ezt a mélyreható mégig oly üres pillantást mintha Xanthe egy része meghalt volna. Szívfájdító ezt látni, és el is fordítaná a fejét de egyszerűen képtelen rá... csak nézi azt a szempárt mely egy betörhetetlen és önfejű férfihez tartozik aki mindent s mindenkit megkap... mert ezt senki nem cáfolhatja meg. Egy ideig hagyja, hogy Xanthe eljátszadozzon hajával majd hirtelen hozzásimul és lélektükreibe nézve beszélni kezd.*
- Köszönöm...
*Hangja még reszketeg ugyan de folytatja.*
- De ezt ne.. kérlek. Legalább légy dühös de elpusztítasz ezzel a tekintettel... és magadat is.

*Ó, hogy mennyire félrevezető üressége. Nem is sejti October mit tett a mai éjszakán. Mi aratott le, akár akarta,m akár nem. Majd egy halvány mosolyt ejt, s szemébe visszaköltözik az élet szikrája, s ismét az a sunyi pillantás, amivel ölni, vagy akár vetkőztetni tudna*
-Ma, te kaptál meg engem. *ennyit mond a nimfának, majd behunyja a szemét Még sosem fordult elő ilyen, hiszen eddig azt a nőt kapta meg, akit akart, de olyan nem fordult elő, hogy őt kapja meg valaki. Ez egyszerre félelmetes, nyomasztó és izgalmas. Fantasztikus volt a szeretkezés, de ez a fajtája számára már túl extrém... *

*A mondat hallatára még lélegzete is elakad... pontosan tudja azonban, hogy a férfi ennek nem örül. Nem is hozza tehát szóba soha... válasz helyett csupán apró, ártatlan és szinte már gyermeki csókot nyom szeretője ajkaira. Nem tudja szavakba önteni érzelmeit... egyiket sem... egyszerűen Xanthe mellkasára hajtja fejét és szótlan hallgatja annak szívének dobbanásait.*

*Fekszik még darabig October mellet, bár már nem bír magával, ki akar szabadulni a szobából, megmozgatni izmait. Vár még egy kicsit, majd megzavarja a csöndet*
-Jössz fürdeni? *lehámozza magáról óvatosan a nimfát és elindul a fürdő felé. Ott már várja őket a hűs víz a hatalmas márványmedencében. Ó, milyen jó dolog is szenátornak lenni*

*Szelíd mosoly bújik meg szája szegletében mikor a férfi megtöri a csendet és felkel. Nem bánja, hiszen Xanthe ilyen. És ő ilyennek is szereti, mint férfit és mint mestert egyaránt.*
- Igen. Az most jól fog esni. Megöl ez a forróság.
*Elmosolyodik majd egy kecses mozdulattal felkel és megelőzve a másikat, és könnyeden beleugrik a márványmedencébe. A víz jólesően hat szinte felélinkíti.... de azért mára már elfáradt... ahogy Xanthe is. Viszonylag hamar végez és visszasétál ahol aztán az ágyba fekszik. Pár perc múltán hallja, hogy a férfi i csatlakozik, majd ha az nem bánja, szorosan egymás mellett alszanak el.*