Darla Phoenix

Születésemet nehéz lenne megfogalmazni, én most mégis elétek tárom tudásom szerint.Éveimet leírni sem tudnám, mivel (első) születésem még a nimfák fogantatása elé tehető.

A halandók halhatatlanságra való vágyukból, az istenek akarata ellenére születtem, testvérbátyámmal. A halhatatlanságra való vágy, mely minden emberben megvolt, s haláluk sóhaja, adott nekünk életet.

Évezredekig név nélkül éltünk a világban, egymásnak, célok nélkül. Ám a nimfák születése felborította a rendet. Ádáz harcaik következtében, az istenek megteremtették Perlat, aki rendet hozott a világba. Szeretetre méltó lány volt, tiszta érzelmekkel, de miután egy druida összetörte szívét, megváltozott. Kegyetlen módszerekhez nyúlt, csakhogy eltaszítsa egymástól a nimfákat és a druidákat. Engem mellé rendeltek az istenek. Bátyám velem tartott és együtt segítettük Perlát.

Hatalmas ellentét alakult ki testvérem, Castor és lányomként szeretett, Perla között.

Mindent megtettem, hogy békét teremtsek közöttük, mindhiába.

Castor büszke, önérzetes férfiként, nem tűrte a fiatal nimfa utasítgatásait. Felbőszülve nekitámadt a lánynak, aláírva ezzel halálos ítéletét. Választanom kellett. Testvérem, vagy a lányom. Nem volt idő megfontolni, cselekednem kellett.

Perlát választottam.

Minden erőmet összeszedve bebörtönöztem Emotion legborzasztóbb helyére, egy működő tűzhányóba. Mivel túl nagy ereje volt ahhoz hogy, bent tudjam tartani, úgy döntöttem örök rabbá teszem. Álmot bocsátottam rá, s véremmel öntöztem a lezárt vulkánt, amit ennek következtében mirtusz lepett be. Erről az örökzöld növényről kapta új nevét e hely, s a hajdani neve, elveszett az ekkor élő nemzedékkel együtt.

Eleinte csodájára jártak a gyönyörű tájnak, de Perla halála, és a sziget darabokra szakadása mindent megváltoztatott. Ősi mágiával ködfalat emeletem Mirtusz hegye köré, amely különféle, misztikus lénynek adott otthont. Ki bemerészkedett, soha többé nem került elő…

Perla iránti szeretetem nem halt ki egy percre sem, ezért nem hagyhattam, a háborúzgatás folytatását. Nimphadira központjában, e rideg, elsivatagosodott területen, rab bátyámhoz közel alkottam meg birodalmam. Életemmel fizettem, de ismét gyönyörű virágzó tájjá változtattam Nimphadirah szigetét. Véremet beitta a föld, s az utolsó csepp elhullása után lángra kapott a testem. Hamvaimból újjáéledve, kastélyt emeltettem, amelyet később templomnak avattam. Innen kezdtem meg uralkodásomat, mind a 6 szigetrész felett, s kiterjesztettem törvényeimet az itt élőkre.

Emotion lett a neve a központot alkotó szigetrésznek, és a kastély előtti tavat Perla névre kereszteltem. Ennek a tónak hatalmas szerep jutott. Itt avatnak egy nimfát, vagy druidát saját rendjük papjának, illetve papnőjének. A szertartás végére, őseik hatalma járja át őket, s erejük megsokszorozódik…

Évezredek óta e rendszer csak erősödött. Emberek népesítették be Emotion városát, s ismét élet költözött napjaimba.

Egy napon földrengés rázta meg Nimphadira szigetét. Valaki felébresztette bátyámat. Nem engedhettem hogy, megtörténjen szabadulása, ezért ismét álmot bocsátottam rá. Lázas keresésbe kezdtem a merénylő után. Döbbenten ébredtem rá, hogy a tettes egy nimfa papnő volt. Water-land papnője. Az én kezem alatt nevelkedett, s én szenteltem fel a hatalmas erővel is, s ő mégis ellenem fordult. Példát kellet statuálnom. Férjét, aki igaz egyszerű ember volt, mégis segítette őt, vele együtt máglya általi halálra ítéltem. Csak haláluk után döbbentem rá a tényre, hogy gyermekük egyedül maradt a világban. Lányukat, Sienna Storm-t, ki ekkor még csupán csak 9 éves volt, magamhoz vettem. Eleinte gyűlölt tettemért, majd később, valamiféle csoda folytán, anyjaként tekintett rám. Gyermekemként neveltem, és a legjobb mentorokat fogadtam hozzá, hogy méltó lehessen egy nap a papnői rangra. Gyorsan fejlődött, s tudása vetekedett a legjobbakéval. Mindössze 57 évesen már a mentor rangot viselte. Ekkor azonban ismét okot adtam a gyűlöletre. A bűnös kapcsolatokból származó gyerekeket magamhoz vettem és hamis mészárlásokat hoztam a külvilág tudtára. Az ilyen Nimfa és druida kapcsolatából származó gyermekeket, a kastély zárolt részében neveltem. Nem tudták kilétüket, nem tudták honnan, és kitől származnak, mindössze engem ismertek. Az igazság harcára neveltem őket, ha netán eljönne az újabb háború mellettem álljanak. Erejük jóval nagyobb volt mint egy átlag nimfának/ druidának, ezért nem hagyhattam, hogy bárki rájöjjön kilétükre. Mindenkiben olyan képet alakítottam ki magamról, melyben igazságos, ám kegyetlen uralkodójuk vagyok, s ha e törvényt megszegnék, a gyermekük hallállal lakol érte.

Sienna azonban nyughatatlan lélek lévén, nem elégedett meg a válaszaimmal. Kutatott és rájött, hogy mi folyik a számára ismeretlen zárolt részben. Ez a tény nemhogy elhidegítette volna, de talán még jobban is szeretett tettemért. Már tudta hogy kit anyjaként szeret nem kegyetlen gyilkos. De az újabb békülés sem tartott sokáig, túl sok időt töltöttem a neveltjeimmel. Leginkább Silas Arcane nőtt a szívemhez. Jómodorú, néha kissé szemtelen, de alapvetően szeretnivaló gyermek volt. A kastély lezárt részén kívül nem látott semmit, itt nőtt fel és itt vált társai között a legerősebbé. Tiszteltem akaraterejéért, de akárhogy kért, nem engedhettem ki. Ereje hatalmasra nőt, és akadályaimat könnyedén véve, kijutott a kastélyból. Ekkor láttam utoljára.

Megpróbáltam megkeményíteni a szívem, amiért Sienna szintén haragra gerjedt, tehát a kedvéért megmaradtam önmagam. Évek teltek el, a lányomból valóságos irányító vált. Úgy döntöttem, felszentelem.

Elérkezett a várva-várt nap. 398 évesen magáénak tudhatta Water-land irányítását. Papnővé érett. Fájdalmasan vettem tudomásul, hogy kit mindennél jobban szeretek, már nem maradhat velem.

Ismételten bekövetkeztek a háborúk. Néhány tanítványom odaveszett e szörnyű időszakban, de tovább kellet lépnem.

A háború elcsendesedése után, városszerte végigjártam a birodalmat. Mindenütt sebesültek, vértől ázott tisztások, kísértek utamon. Amerre jártam képességemmel meggyógyítottam, az arra érdemeseket.

Egy apró faluba tévedtem utam folyamán. Élő embert, druidát, vagy nimfát, aligha találtam volna a vérben ázó tetemek alatt, mégis a holtak között felsírt egy csecsemő. Kislány volt, nyakában egy ezüst medállal. A medálba vésve a neve díszelgett: Rosette Flamma.

Már kicsi korában észlelhető volt nála a hovatartozása. Levegő nimfának született. Büszkén neveltem, ahogyan hajdan Sienna-t. Rosette imádta nővérét. Megbecsült minden egyes vele töltött percet.

Hamarosan elérkezett a mentorrá válása, s évekkel ezután követelő hangon fordult hozzám. Arra kért, tegyem papnővé. Eleinte elutasító voltam vele, mivel nem akartam őt is elveszíteni, de el kellet eresztenem. Közel ő volt a legjobb társai között, ezért hát felszentelésre adtam a fejem. Szomorúan, némely büszkeséggel néztem végig, ahogy elfoglalja Air-Land „trónját”. Végül ismét egyedül maradtam.

Pár év elteltével megnyitottam a templom kapuit. A zárolt részen kívül szabad bejárási jogot kaptak mind, a nimfák, a druidák, és néhány ember is. Büntetni, törvényt hozni, vagy a hajdanikat eltörölni, netán megvitatni, vagy csupán dönteni valamiről, esetleg tárgyalások színhelyeként szolgált ezután…

Jellemem: Igazságosnak mondott, kissé talán kegyetlen uralkodó vagyok. Lányaimat mindennél jobban szeretem. Elvárom a tiszteletet mindenkitől, főként, akik kívánnak elérni valamit az életben. Megkövetelem az illemet mind a tanítványaimtól, mind a hozzám fordulóktól. Alapvetően nem vagyok harcias, de ha netán arra kerül sor, évezredes tudományommal szemben vajmi kevés esélye van a támadó feleknek. Kedvenc időtöltéseimbe tartozik az ősi mágia kutatása, és használata...