Aderyn

25 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot egy kis közönséges tanyán. Itt töltöttem sanyarú gyermekkoromat. Szüleim csak dolgoztattak egyfolytában. Szegények voltunk s ezt a nyomort egy kicsit az iskolai évek el tudták feledtetni, de korántsem annyira, hogy mindent szépnek s jónak lássak. Meg is öltem volna már magam, ha drága nővérem, Dorien nincs ott mindig mellettem. Mi ketten elválaszthatatlanok voltunk, mint test és lélek. Mikor én már rég feladtam volna mindent, ő akkor is tovább küzdött s tartotta bennem is a lelket. Együtt vészeltünk át minden rosszat, osztozva a fájdalom keserű ízén s együtt örültünk annak a leheletnyi jónak, mivel a sors néha megáldott minket.
Mióta az eszemet tudom, én csak gyakorlatban tudok mindent bizonyítani. Az elmélet mindig is a gyengém volt. Arra ott volt a nővérem… Titokban, mialatt testvérem suliban egyéb szakkörökön volt, harcművészet oktatásra jártam. Itt tudtam kiadni magamból minden felgyülemlett erőszakot, s gyűlöletet a szüleim iránt. Lassan már ez is kevés volt heves indulataim csillapítására. Az iskolában gyerekeket vertem össze, csak mert nem tudtam beilleszkedni s nővérem sem, valószínűleg miattam. Sokszor túl nagy fába vágtam a fejszémet s nem bírtam néhány illetővel, így nővérem volt kénytelen megmenteni. Amit sokszor szégyelltem, de hálás voltam neki. Ő mindig is az a hidegvérű s megfontolt személyiség volt, de ha rólam volt szó elszállt az agya, s ez fordítva is igaz. Így sokszor én kevertem magunkat bajba. Amikért nem csak az iskolában, de otthon is sokat kaptunk. Büntetésből éheztettek s dupla annyi munka elvégzésére kényszerítettek. Sokszor már a végkimerülés határán voltunk, de nem adtuk fel, mert tudtuk, hogy együtt bármit túlélhetünk.
Egy idő után elhatároztuk, hogy megpróbálunk nem bajt kavarni s feltűnést kelteni. Nehéz volt, de valahogy, részben megoldottuk, mint mindent. Így sorsunk részben jobbra fordult s éheznünk sem kellett már.
Nagy meglepetésemre apám hajlandó volt fegyverforgatás tudományának egy részét megosztani velünk. Egy ideig minden jól alakult, de mikor megtudtam, hogy nővéremet férjhez akarják adni, elborult az agyam. Nem akartam elhinni, hogy szegényt 20 évesen egy ilyen ronda emberhez akarják adni csak a pénz miatt. Így még gyorsan az esküvő előtt tanácsoltam nővéremnek, hogy inkább öljük meg a szülőket, sokat nem vesztünk vele és mennyünk olyan messze, amennyire csak lehet. Nagy meglepetésemre rögtön belement. Az éj leple alatt elvégeztük minden lelkiismeret furdolás nélkül a piszkos munkát.
Innentől kezdve szabadok voltunk s együtt jártuk a világot, egymásra utalván. Néha alkalmi munkákból éltünk, de legtöbbször egyszerűen csak öltünk a megélhetésünk érdekében. Nem jelentett gondot, egymáson kívül nem tiszteltünk senkit s bűntudatunk sem volt soha senki iránt. Később nővérem valami nagy lehetőséget látott egy Emotion nevű városban s itt letelepedtünk. Azóta is itt együtt küzdünk a megélhetésért.

Egy tipikus forróvérű, hirtelen haragú, kicsit butuska szöszi alakkal találod magad szemben. A külsőm megtéveszthet… viszonylag magas és karcsú, kecses test, mosolygó arc és kedves kék szemek mögött egy nemtörődöm alak rejlik. Egyedül a nővéremet ismerem el a legjobb barátomnak s érte akár ölök is. Szeretem átvágni az embereket, bár éles eszű sose voltam, inkább a nyers erő a jellemző rám.