Fürdő

Nagy közös fürdő a villa mögött, ahol bárki megmártózhat, kellemes tiszta vizében.

*A fürdő néptelenségén még a szolgálók is meglepődtek... lenge anyag borította testét mely könnyeden hullt alá s zuhant a földre selymesen simítva azt. A forró víznek köszönhetően jótékony homály telepedett a helyre. Testének domborulatait, kecsességét megbámulták a szolgák de nem zavarta. A bordélyházban már századokkal ezelőtt megszokta a mezítelenséget. Fáradtan nyújtozott el a vízben melyet forrónak szántak ugyan az ő teste azonban többett kívánt... annyira már rtudta kezelni erejét, hogy a víz hőfoka más bőrét megégesse még az övét körbeölelje... elküldte hát a szolgálókat és elmerült a melegség ölelő karjaiban.*

*A szobájában alszik és éppen álmodik. Ám az álom, mely körülöleli meztelen testét, nem tartozik a szép, kellemes leányálomhoz hasonlatos képhez, sokkal inkább hasonlít a rémképek kísértéséhez, erről árulkodik vonagló teste, zihálása, s testéről csorgó verejték. Még néhány percig tart az álom csupán, ám abban a kis időben is megél minden szörnyűséget, majd kiáltva ül fel hirtelen. Mellkasa fel le mozog, a szapora levegővételnek köszönhetően. A szemét elhomályosító könnyeket kidörzsöli kezével, majd visszazuhan az ágy kényelmébe. Próbálja elűzni a rémálom illúzióját agyából, de azok sorozatként vetítik le a képeket újra és újra. Ad még magának néhány keserves percet, de nem képes megszabadulni, ezért inkább úgy dönt, hogy szétnéz a villában, hátha letudja magát foglalni és képes lesz elfelejteni az álmát. A fürdőbe vezet útja, ahol megpillantja a medencében fürdőző Octobert. Egy kis félmosoly húzódik arcára és nekidől a mesésen kifaragott korinthoszi oszlopnak karba tett kézzel, s várja, hogy a nő is felfigyeljen rá.

*Már egy ideje figyelte a fürdő felé tartó léptek zaját, s majdnem teljesen bizonyos volt benne, hogy tudja, ki közelít... bár az sem zavarta volna ha nem tudja, a víz közelébe úgyis csak nagy hatalmú nimfák s druidák tudnának jönni, egyszerű szolgák nem élnék túl a hőt. Jó ideig csak fekszik, testét hanyagul mégis kellő eleganciával rejti el a habok között és arcán a már jól ismert kifejezéstelen, mindent s semmit ígérő tekintettel fordul látogatója felé... persze örül, hogy Xanthe az... és annak is, hogy felismerte a férfit pusztán annak lépteiből.*
- Xanthe... fáradtnak látszol... miért nem csatlakozol?

*Ellöki magát az oszloptól és elindul a medence széle felé. Nem mászik rögtön bele, leveti köntösét, majd leül a peremre, s lábát a vízbe lógatja. Kellemesen forró a víz, persze ha a forróság lehet kellemes. Végtére is, neki az. Ridegen néz Octoberre, nem szándékosan, csupán úgy felkavarta az előbbi álom, hogy nem képes kontrollálni mimikáját. Vesz egy mély levegőt a forró, párás légtérből, majd lassan kifújja. Két kezén támaszkodik, fejét kissé lebiggyezti.*
- Ja, nem aludtam valami sokat. Illetve nem tudtam. Kéne vennem valamelyik moirától szert, ami segít az alvásban. Hetek óta gyötör az álmatlanság. *álmáról nem szól, nem szívesen beszélne róla senkinek. Megtartja titkát, így nem lesz belőle gond.*

*Lassan szinte már aljas mozdulattal löki el magát a medence szélétől mégsem akar semmi többet most mint csókot lehelni a férfi homlokára, végigsimítani a másik arcán, törékenyen s szinte már fájóan gyöngéden.*
- Gyere.
*Suttogja halkan majd ujjait Xanthe ujjai köré fonva húzza finoman a másikat. Ha Xanthe is bent van már ujjai becézve simítanak végig a férfi mellkasán futú múltot magába záró sebhelyen, majd a másik mögé kerülve kecses kezei végigsimítanak a vállakon s szikár felsőtesten egyaránt... aztán mintha csak óvni akarná a férfit, finom nyugtató masszázsba kezd. Nem töri meg a csendet, hagyja had ölelje körbe őket. *

*Fejét hátradönti és hagyja, hogy a nimfa kezelésbe vegye merev izmait, hátha képes lesz kezei között ellazulni, s eltudja felejteni végre a történteket. Lassan belemerül a vízbe, hogy alámerüljön a habok közé, érezze a víz forróságát. Majd ismét felbukkan, rátámaszkodik a medence szélére s fejét karjára hajtja hátát mutatva Octobernek. *
- Nem szeretem Nimphadirahnak ezt a korszakát. Elvesztettem minden kötődésemet, már nincs mi kössön, nincs mi elvarázsolna ebben a helyben. Értelmét vesztette ez az egész hatalmi harc nimfák, druidák, valkűrök között. Nem tudom már mit bírjon rá, hogy tovább harcoljak ezért a helyért. Nem akarom, túlságosan megromlott ahhoz, hogy ezt valaha is meggyógyíthassuk.

*A kötélvastag izmok nehezen engednek csak fel de a masszírozás hamarosan kezdi meghozni hatását - aztán a férfi alábukik és eltávolodva Octobertől bukkan fel újra... csöndesen hallgatja a szívbemarkoló szavakat, hogy Xanthe szerint a sziget mára már gyógyíthatatlan, beforrhatatlan seb melyre nincsen gyógyír. Szeretője s mestere elé úszik és egyenesedik fel.*
- Romlottnak romlott, de van itt még olyan amiért megéri Xanthe... ha te feladod azzal elveszünk mind... hű szolgálóid vagyunk, tanítványaid, szeretőid parancsolj és mi úgy teszünk...

-Ó ha az olyan egyszerű lenne. Mond megéri meghalni ezért a fertőért? Az emberek szánalmasak, undorítóak! Éppen azt dicsőítik, aki erősebbnek és hatalmasabbnak látszik! A nimfák, s a druidák is mind ilyenek! Még mi öregek sem tudunk megegyezni egymással, akkor mit akarunk a fiatalaktól? Persze, bűnös vagyok, egy gyilkos, anyagyilkos, gaz csábító, hataloméhes szörnyeteg. Elismerem, sőt legszívesebben büszkélkednék is vele, de nem már nem okoz örömet ilyennek lennem, ezen a világon! Minden megváltozott! Minden! *Belemar saját karjába, ahogy keresztbe vannak fonva a medence szélén, s a bőrön már meg is jelentek a lila véraláfutások. *

- Nem vagy szörnyeteg... sosem voltál... számomra nem.
*Szól szomorú arccal majd elhűzódik és egészen a medence másik széléig úszik... a víz egyre csak hevül ahogy a mindig erős nő arcán egy apró könnycsepp fut végig.*
- Itt már mindenki bűnös... de nem várhatsz holmi messiásra aki majd felkiállt a fertő közepén, nem várhatsz megváltóra vagy messiásra... menj, beszélj a vízek igazi uralkodóval, keresd a sellőket, keresd az isteneket, ne az erőidet mozgosísd hanem azt az éles észjárásod helyezd előtérbe! Ami most van káosz - se a béke se a háború nem segít. Főleg minek utána a főnixek s ősök is sorra szabadulnak.

-Nem istenek nem kellenek. Velük csak a baj van... de a sellők... hm nem rossz ötlet! *elgondolkodik, milyen is lenne, ha szövetkeznének velük. Végül is erősek, hatalmasak és képesek lennének kiirtani az egész szigetet egymaguk. Remek ötlet. Meggyőzni nem lesz nehéz őket, csak majd levakarni őket, miután megnyerték a háborút... azzal ráér még törődni. Rávigyorog Octoberre, majd lemerül a habok alá és a víz alatt úszik el a nimfához. *
- mindig is imádtam azt a ragyogó eszedet! Mi lenne velem nélküled! *kacsint, majd kezet csókol neki*
-Ha a sellőket sikerül rávennünk, hogy társuljanak hozzánk, nyert ügyünk van. Már csak a moirákkal kéne tenni valamit...

- És ne feledd, hogy bosszúra szomjasak főként a víz erejét birtokló nimfákra és druidákra... csak egy kis hízelgés és a tied...
*Felnevet mikor Xanthe hozzá ér és kezet csókol neki.*
- ... és valljuk be... hízelgésben nagyon jó vagy.
*Ajkain mosoly bújkál s bár tekintete komoly Xanthe nyílván észreveszi ha huncutságra készül... persze ő nem, dehogyis, kizárt dolog, hogy a mesterével merjen szórakozni...*
- Mit akarsz a moirákkal? Az utobbi időkben nagyon elcsendesedtek... sőt... nem is hallottam még hírüket sem. Azt mond meg kedvesem, mit kezdesz Perlával? Nem vitathatod, az ő erejét nem tudod felülmúlni...
*Nahát hogy ezek a szolgák mennyit pletykálnak...*

*Egy minden sejtő mosoly, majd visszaereszkedik a víz ölelő forróságába.*
- A moirák sosem alszanak, mindig éberek és figyelnek, mikor jön el az ő idejük. Rájuk nem lehet nem számítani. Ők mindenhol, mindig ott vannak! Ezt jól jegyezd meg. Ők irányítják a sorsunkat, képesek beleavatkozni is.
*Perla nevének hallatára kissé ideges, de egy árnyék suhan át arcán, csupán ennyi kitörést enged meg magának.*
- Nem vitatom. Nem szeretnék erről beszélni. Perla, ő... nem érti ezt kort. Nem értheti és nem is fogja érteni. Vagy elpusztít minket, vagy hagyja hogy elpusztítsuk egymást. Több lehetőséget jelenleg nem látok.

- Attól hogy nem akarsz beszélni róla... úgy szereti minden gyermekét, hogy inkább kárhozatra ítélteti őket mint háborút lásson. Persze ez csak az én véleményem.
Visszatérve... hallom mikor éjszakánként kiálltasz Xanthe... mi kísért?
*Kérdi bár pillantása határozottan elárulja - elég egyetlen pislogás a másiktól hogy tudja nem rá tartozik és ne faggatózzon... de hát mégis csak aggódik.*

*October kérdése kissé mellbe vágta, lélegzete megáll egy pillanatra, s a nőt bámulja. Átkozza magát, hogy miért kell olyan hangosan ordítana minden rémálom után. Lehunyja szemét, vesz egy mély levegőt és a nimfára néz.*
- Vannak álmaim. Rémálmok, de nem egyszerű rémálmok, olyan valósághűek. Felzaklatnak...

- Gondoltam... előbb vagy utóbb mindenkit megtalálnak a múlt fojtogató árnyai, hogy kísértsenek...
*Szól nyugtatóan, szinte már csititóan... szemeibe különös fény költözik, és közel kúszva a másik testének nyomja sajátját - nem tűr ellenállást még akkor sem ha egy olyan erős férfi izmos karjaiba kerül mint Xanthe... egyetlen csók erejéig mely egyszerre lehel szenvedélyt, forrón lángoló szerelmet és csitiás ezer szavát a dús ajkakra. Aztán újra gyenge nőként távolodik el... csak egy csók ennyit akart, nem többet, hogy érezze a férfi - October gyenge és elesettként is mellette állna... na nem mintha ennek fent állna a veszélye.*

*Szorosan magához öleli a nimfát, megcsókolja majd elereszteni, hogy az szabadon továbbúszhasson. Nem mond többet, itt szeretné lezárni az álmáról folytatott beszélgetést, s hogy kellő képpen elhallgattathassa Octobert, a végső megoldáshoz folyamodik. Beveti a trükkjét, amihez a legjobban ért. Szexualitását. Odaúszik a nimfához, átkarolja, majd az ölébe véve kilép vele a kádból és elindul felfelé a szobájába. Hogy ott mit művelnek fönt, mi történik pontosan, csak a négy fal tudja és persze azok a szerencsés szolgálók, akiknek épp dolguk van arrafelé.*